A tél végi depresszió elűzését szolgálta az az ötletem, hogy most kell festeni a lakást, szépen lassan kis részletekben, csak hogy ne ragadjon magával a téli bú, mert akkor ugye lőttek a család jó hangulatának.

És bizony szívesebben kerülgetik a festékeimet meg az ecseteimet, mintsem hallgassák az elégedetlenkedésemet a dolgok állásával kapcsolatban. 

Szóval voltak ezek az üres és koszos falak, amiket nagyon snassz lett volna csak úgy lefesteni. Ez most nekem nem volt elég. Továbbmentem. Na nem annyira, hogy freskókészítő olasz mesternek képzeljem magam, csak annyira, amennyire  a képességeim engedik. 

Na és a mértani minták nagyon megragadták a fantáziámat. Egyszerűnek és mutatósnak találtam őket, úgyhogy kiválasztottam egy nekem tetszőt és egy szombat reggel neki is láttam.

Ilyen lett. Sok-sok festőszalag felragasztásával és izgalmas várakozással járt, de az eredmény nem maradt el. Nekünk nagyon tetszik a végeredmény, és ez a lényeg.

Ez a körös minta volt a másik, ami nagyon megtetszett. Tudtam, hogy ez az első nem lesz túl tökéletes, úgyhogy egy szivacsból vágtam ki a csepp és kör mintát, azzal pecsételgettem tele egy előre halványan felrajzolt kört. És kb. ennyi az egész. Van viszont egy nagyon érdekes hatása. Ez a minta egy ablakmentes sötét előszoba falára készült, de most már akárhányszor belép valaki az ajtón vagy a lakás fényesebb helyiségeiből közelít erre, olyan, mintha napsugarak világítanák meg a falat. Nagyon jól lehet játszani a színekkel, kisebb pöttyökkel, vonalkákkal, a lényeg, hogy egy körvonalon belül helyezkedjenek el.